Korunk problémája a rövidlátás

A rövidlátás az emberiség kezdete óta jelen van életünkben, azonban érdekes módon, ahogy változtak életkörülményeink, úgy változott a rövidlátás jelenléte. Érdekes megfigyelni, hogy ha csak egy picit megyünk vissza az időben, mennyire megváltoztak a munkahelyek: a ’90-es években a számítógépek még ritkábban voltak jelen az irodákban, kizárólag asztali számítógépeken dolgozunk. Ma a hordozható eszközök uralják az irodákat, laptop, táblagép, mobiltelefonok segítik munkánkat. Ezek az eszközök komoly kihívás elé állítják a szemet, és ami méginkább figyelemreméltó, hogy ugyanezek az eszközök a háztartásokban is jelen vannak, nagy mennyiségben.

Egyáltalán nem ritka, hogy egy 4-5 éves gyerek táblagépen-mobiltelefonon játszik, kicsit idősebb testvére internetezik. Ezek a komoly eszközök már nem kizárólag a munkát támogatják, hanem a mindennapjaink részévé váltak. Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy ez mennyire jó, mennyire hasznos vagy szükséges, azonban cikkünk inkább szemészeti megközelítésből vizsgálja a kérdést.

Természetesen a gyerekek számára a legjobb forgatókönyv, ha minél többet vannak szabadlevegőn, sokkal többet beszélnek-találkoznak társaikkal, a mobileszközök használata helyett. Ezt pedig nem azért kommunikáljuk, hogy egyfajta “hagyományos” értékrendet képviseljünk, hanem munkánk során rengeteg rövidlátó gyerekkel találkozunk.

Hogyan befolyásolja látásunkat a mobileszközök jelenléte?

Először is fontos megfigyelni a használat módját: egy apró tárgyat tartunk a kezünkben, folyamatosan közelre tekintünk eközben, azaz a szemünk folyamatosan alkalmazkodik a közeli távolságra. Ugyanis a szem így működik: minél távolabbra tekintünk, annál nagyobb nyugalomban van a szem, és minél közelebbre, annál inkább “dolgozik”. Ezt a munkát leginkább úgy lehet elképzelni, mintha egész nap bevásárlótáskát hordanánk a kezünkben.

A távolra tekintés hiánya miatt látásunk inkább a közeli zónákra összpontosít, és a távoli tárgyak-személyek látását háttérbe helyezzük. Emiatt alakul ki az, hogy távolra egyre életlenebbül látunk, kialakul a rövidlátás. Tekinthetjük ezt az evolúciónk részének is, hiszen alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez, de itt sajnos nem előnyünkre változunk. Emellett riasztó az is, hogy a rövidlátás progressziója is erősödik: egyre erősebb szemüveg vagy kontaktlencse szükséges a rövidlátó pácienseknek, ahogy évről évre ellátogatnak hozzánk. Amíg korábban egy -4 dioptriás szemüveg erősnek számít, ma már egyáltalán nem nevezzük ezt erős rövidlátásnak, és nem ritka, hogy 12-13 éves gyerekek -6 dioptria körüli szemüveget viselnek.

Mit tehetünk a rövidlátás elterjedése ellen?

Az összes fejlesztés az optikai iparban arra irányul, hogy a rövidlátással lépést tudjunk tartani. Legújabb fejlesztések között megtalálunk speciális szemüveglencsét és kontaktlencsét, amely a rövidlátás erősödését gátolja. Ezek rendkívül hasznos termékek, hiszen eddig mentünk a rövidlátás után, szemüveget vagy kontaktlencsét készítettünk a páciensek részére, hogy megfelelően lássanak. Ma azonban lehetőségünk van egy lépéssel előrébb járni, és csökkenteni a rövidlátás mértékét.

A szemüveglencse, amely segít a rövidlátással szemben

Kontaktlencse, a láthatatlan segítség